Autó pedig kell. Veteránbuzinak meg öreg. Egyik péntek reggel (2008.06.20) munkába menet azon járt az agyam, hogy műszak után elmegyek a Tescoba és végre veszek magamnak egy szakálnyíró gépet. Hát ez lett belőle: egyik barátom hívott, hogy van egy makulátlan állapotú Skoda 105 L Érden (és itt most nincs pont, majd kettőspont és telefonszám, tényleg a városban van az autó, az egyik kereskedésben). Mivel nem akarták, hogy hiénák vegyék meg vagy esetleg bontóba kerüljön, feltették ide http://autobuzik.blog.hu/2008/06/19/skoda_spotting/. Hamar híre ment a skodás fórumokon. Ment a szurkolás, hogy jó kezekbe kerüljön. A fotókat látván bizalomgerjesztőnek tűnt. Kisebb összeg kölcsönkérése, telefonálások, délután ötkor már úton vagyunk Érd felé. Megérkezünk Tamás barátom 120 L-jével. Megpillantás, körbejárás, kezdődő beleszeretés. Körbejárás megint és sokszor, mindent megtapogatni, megkopogtatni, simogatni. Döbbenés, minden eleme eredeti, sehol sincs rajta nem hogy rohadás, a korrózió csírája sem. Megnyugvás. Aztán előkerültek a kulcsok, belül is helyszínelés, majd indítás. Megyen, mint a safhauzer. Döbbenés kettő. Próbaút, kicsit rakoncátlankodik, kimaradozik néha az erő. Lassan ébredt csipkerózsika álmából a 46 lovas ménes, amely azóta már vidáman és botladozás nélkül vágtat az aszfalt rónaságán. Meggyőzött, megvettem. Mindenki boldog… Ja, szerződéskötés. Elő az autó papírjaival: szürke forgalmi! Döbbenés három. Mindezek után csak hétfőn hozhattuk el. Az a kín a hétvégén! Azért volt mi kárpótoljon a múzeumok éjszakáján, de akkor is a tudat, hogy van egy saját majdnem veterán (27 éves), eredeti, első tulajos, szürke forgalmis, 78 ezer kilométert futott autód, és mégsem.
Eljött a hétfő reggel. Borotválkozás, hajmosás, kiöltözés. Izgalommal telt az egész nap, nagyjából úgy mint Kapuvári Jánosnénak, az első és egyetlen tulajdonosnak 1981-ben azon a bizonyos napon. Ez lesz az első saját, használható öreg járművem. Fontos, hogy saját, mert a nevemen lesz, fontos, hogy használható, mert az Octavia Superem egyelőre még nem az. Szóval irány a KIA kereskedés, ott állt az új autók között az enyém is. Kisebb papírmunka, majd megkértem Faludi Zsombort, aki maga is veteránbuzi, hogy ejtsük meg az ünnepélyes kulcsátadást. Zavarba voltunk mindketten. Most már tényleg az enyém. Elindultunk vissza Budapestre. Az első utunk a benzinkútra vezetett, sajnos már nincsenek ÁFOR kutak, így más alternatívát kellett találni. Laza tíz liter megbolondítva egy kis ólompótló adalékkal. Ezután folytattuk utunkat tovább. Valamiféle időkapun suhanhattunk át észrevétlenül, mert az út szélén állt egy FIAT 500-as, amelynek motorteréből csak egy világosbarna pantalló és egy pár bőrszandál kandikált ki. Természetesen megálltunk segíteni. A gyújtás rakoncátlakodik, mondja a hetven év körüli olasz gigolo kinézetű, kellemes úriember. Javítás közben elmesélt nekünk néhány humoros történetet. Míg mi figyelmesen hallgattuk a sztorikat, a túloldalon újabb FIAT 500-as tűnt fel, vad kalimpálás és dudálás közepette haladt el mellettünk. Két perc múlva egy veterán korú Mercedes jelezte elegánsan, hogy ő is ebbe a kasztba tartozik. Hogy még tetézzem a dolgot, egy oldalkocsis Pannónia is elsuhant a két Skoda és a FIAT mellett. Ezt még maga Spielberg sem rendezhette volna meg szebben. Igazán ekkor éreztem át azt, hogy milyen veteránosnak lenni, milyen az, ha a saját régi autójával utazik az ember, milyen érzés ebbe a közegbe tartozni. Nem hittem el, de ez mind megtörtént.
Még gyorsan lemostuk, fújtunk a kerekekbe némi levegőt és kezdődhetett az örömautózás a Skodával a városban. Tudom, fura az iménti megjegyzés, hogy Pesten és Budán lehet nyugodtan közlekedni, de akkor valahogy nem figyeltem a zavaró tényezőkre. Egyszerűen csak az autó, a hangulat, az illatok és én…